Tooth Benedek beültetett a Kacsa nevű pszichopata ifjonc által vezetett járműbe, és kis híján kidobtam a taccsot. A gépjármű természetesen a zsírgazdag apukáé, ki másé lenne, hiszen Kacsa nem dolgozik, csak szüretel, az alfahímek "jár nekem" flegmatizmusával. Most éppen járművet vezet, félig kómában az anyagtól, hasonló állapotban vannak utasai, talán Niki kivételével, aki viszont ajakrúzsának tökéletességét áldozza fel Zoli kényeztetésének érdekében, a hátsó ülésen, hiszen oda való, mert csak kellék, használati tárgy, az se a megbecsültebbek közül, és ugyebár már mindenkinek "megvolt" csak a rágörcsölt Zolinak nem, amin most csaknem segít, a maga mechanikus, érzelem nélküli módján, ami erre az úszós mikroközösségre jellemző, azonban a Holtverseny című Margó-díjas kötet, amelyet idén újra kiadott a Magvető, szóval ez a a kötet nem hozza el Zolinak Niki kegyeit, mivel gázolnak, egy kerékpáros súlyosan megsérül, szakszerűen besegítik az árokba, Kacsa úgy csinál, mintha mentőt hívna, épphogy szelfi nem készül, aztán mennek a francba, haljon meg egyedül.Mikroközösség, avagy inkább a pénzes csávó körüli kisbolygórendszer, amin uralkodik, amit használ és kihasznál, ahogyan az egyes szám első személyben mesélő főhősünket is. Drog minden mennyiségben, a történések időnként szürreális álomra emlékeztetnek, szóval drog és szex amennyi belefér, néha pia is, esetleg bunyó. Nihilország királya beteges lelkű állat, mindenki más szolga, némelyikük időnként rángatja az istrángot, a vezér pedig egy idő után túllép kínzásos kedvtelésein, immár halálos ítéleteket hoz. Talán azért, hogy ne maradjon nyoma a cserbenhagyásos gázolásnak, talán azért, mert ez is beletartozik patológiás játszmáiba, amelynek gondolatai a drogok ködében, aberrált lelki alapon fogannak, fekélyes érzelmi életből táplálkozva. És a végén persze nagyjából megússza, pedig addigra kitermel egy szándékos emberölést, és egy kísérletet, mégpedig a mesélő főhősünk rovására. Bűntársa persze rajtaveszt, naná, hogy vaddisznók csócsálják meg alaposan, szóval más viszi el a balhét, őt pedig beszámíthatatlanná nyilváníttatják a gazdag apuka (és a szilikonnal dúsított anyuka) ügyvédei.
A főhős lelkileg valamivel egészségesebb a többieknél, no persze a kajapénzét ő is drogra költi, és szintén nem tervez tovább a következő bulinál, vagy úszóversenynél. Kicsit hasonlít Zolira, nem véletlen, hogy ők ketten kandidálnak a patkányeledel opcióra, amit végül mesélőnk nagy nehezen elkerül, győz az igazság, ha annak lehet nevezni Kacsa lebukását, ami csupán kényszergyógykezelési kimenetű, hiszen van az a pénz, amivel ezt is el lehet érni.
A szereplők működését állatiasnak sem nevezném, mivel az tartalmazna valamiféle nyers vitalitást, itt az érintett lányok nem vehemensek, mindössze mozgó testüregek, az érzelmi repertoárjuk a sértődéstől a féltékenységig terjed, bár valamiféle szerelem-csökevények is felbukkannak, azonban ezek egyirányúak, majdhogynem üresek.
Persze a felnőttek világa se matyóhímzés, a tanárok, a szülők, az úszóedző... nos nem olyan emberek, akik alkalmasak lennének ellenpontozni a történetet. Számomra ez adja ennek a sötét kútnak az igazi (egyébként nyálkás és büdös) mélységét: nincs ellenpont, az egész általa vázolt világ reménytelen és lehangoló.
A stílus kemény, nevén nevezi a dolgokat, mégpedig a korosztály (szubkultúra?) szlengjének használatával. Könyvtárosbácsi nem adná széplelkek kezébe, azonban a Henry Miller, Boris Vian, főként pedig Bret Easton Ellis könyveit kedvelőket nem fogja lesokkolni.
A 2018-as kiadás tartalmaz egy spin-off novellát is Niki címmel, mivel a korábbi kötet került a kezembe, erről nem tudok mit mondani, legfeljebb azt, hogy kíváncsi vagyok rá.
Tooth Benedek könyve érdekes élmény volt, nagyjából a kétharmadáig öncélú szemétnek gondoltam, de a végére összeállt a kép. Mélységesen sajnálom, hogy elolvastam, és mélységesen bánnám, ha nem tettem volna meg.
(Totth Benedek: Holtverseny. Bp., Magvető, 2014. 248 oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése